Gyöngyös Város Óvodái
Katona József Úti Tagóvodája


Belvárosi, kétszintes épületünkben, négy tágas, otthonosan és korszerűen berendezett csoportszobákban 100 gyermekről tudunk gondoskodni. Jól felszerelt, sokrétű fejlesztő eszközökkel ellátott tornateremben és kondiszobában biztosítjuk a gyermekek mozgásigényét, mozgásfejlesztését, amire nagy hangsúlyt fektetünk. Külön teremben valósulhatnak meg a fejlesztő és logopédiai foglalkozások.

Zárt, védelmet nyújtó tágas udvarunk barátságos környezettel, gyermekközpontú, mozgásfejlesztésre alkalmas megújult mászóvárral, kalózhajóval, csúszdákkal, játszótérrel, gyönyörű zöld környezettel segíti a gyermekek egészséges és biztonságos fejlődését. Fedett foglalkoztató terasszal is biztosított a mindennapi levegőn való tartózkodás. A magasított ágyások, a gyermekek által gondozott veteményes és gyógynövénykert, az érzékelő ösvény, a "Tündér kert" a kis tóval, a nyári melegben árnyékot adó fák elősegítik, hogy a gyermekek igazi zöld kis szigeten érezzék magukat. 2020-ban elnyertük az Örökös Zöld Óvoda címet. Intézményünk tagja a Madárbarát óvodák közösségének és a Környezetünkért Óvodai Egyesület országos szakmai csoportjának is. Környezeti nevelésünkkel kapcsolatban a "Zöld falon" kapnak tájékoztatást a családok az időszerűségeknek megfelelően környezeti nevelésünkkel kapcsolatban. Folyosónkon, a lépcsőházban szintén "zöld" tartalmak adnak lehetőséget a kicsik számára tevékenységre, nézelődésre. Környezettudatos nevelésünk keretein belül a kiemelt Zöld napokat, ünnepeket, hangsúlyosan alakítjuk a szülők segítségével. - Az Állatok Világnapján a jászberényi Állatkertbe és a gyöngyösi Állatsimogatóba szervezünk egész napos kirándulást. Az óvoda udvarán pedig "Állati jó bemutatót" szervezünk zoopedagógus vezetésével. Autómentes világnaphoz csatlakozva a "Tour de Katona" programunk keretében a belvárosba vezető kijelölt kerékpárúton gurulhatnak gyermekeink, szüleik kíséretében.

- A HAPPY-héten rendszerint a Víz Világnapjához kapcsolódva hívjuk fel óvodásaink figyelmét, hogy egészségük megőrzése érdekében, cukros üdítő helyett vízzel olthatják a szomjukat. A programban részt vevő gyermekek játékos oktatás, projektfeladatok, kirándulások stb. keretében ismerkedhetnek a helyes folyadékfogyasztási szokásokkal és a vízi élővilággal.

- A Földnapi projektben a világűrtől kezdve egészen a föld mélyéig, ráirányítjuk gyermekeink figyelmét Földünk értékeire. Célunk a természetvédő magatartás alapozása.

Barátaink a méhek… témahét keretében játékokon, alkotásokon, verseken, meséken, dalokon keresztül irányítjuk gyermekeink figyelmét a méhek életfontosságú szerepére, védelmére, és a mézfogyasztás népszerűsítésére.

Egész évben kiemelten foglalkozunk kertünk madaraival. A Madarak, fák napja alkalmából kirándulást szervezünk a Mátrába, óvodásaink számára, ahol a helyszínen szerezhetnek tapasztalatokat, ismereteket.- ÖKO hét az oviban projektben célunk a gyerekek figyelmének ráirányítása az újrahasznosításra, az ember és környezetének védelme érdekében.Óvodánkban Boldog Gyermekkor Alapítványt működtetünk. Az alapítvány segíti a gyermekek fejlődéséhez, fejlesztéséhez szükséges feltételek megteremtését. Jól képzett nevelőtestület az alaptevékenységeken túl biztosítja a gyermekek kreativitásának, képességeinek kibontakoztatását, melyet játékos, párhuzamos tevékenységekkel, komplex fejlesztésekkel valósítunk meg. Szerető gondoskodással, derűs, kiegyensúlyozott, családias légkörben, a játék elsődlegességének biztosításával, sokoldalú tevékenység szervezésével segítjük elő a ránk bízott gyermekek harmonikus személyiségfejlődését.

Sajátosságaink

Tagintézményünkben kiemelten fontosnak tartjuk az egészséges életmódra nevelést s a külső világ tevékeny megismerését, mely áthatja az óvodai nevelésünk egész folyamatát. Óvodánkban fontosnak tartjuk, hogy gyermekeink minél több a természetben szerzett élményhez, tapasztalathoz jussanak, s ezek a pozitív élmények kössék majd őket össze a valósággal. Meghatározó számunkra, hogy kialakuljon a kicsik pozitív jövőképe a fenntartható fejlődés mellett. Előnybe részesítjük életkornak megfelelően a környezet élő és élettelen alkotóinak, azok jellegzetességeinek s a közöttük lévő összefüggések felfedeztetését, a több érzékszervvel történő egyéni megtapasztalásokat, a környezettudatos magatartás alakítását, a környezet és természetvédelem csíráinak elültetését, a fenntarthatóságra nevelés elveinek hangsúlyozását. Erősítjük a nemzeti hagyományok ápolását, hazához, tájhoz, lakóhelyhez való kötődést. Erdei ovi keretében barangolunk a Mátrában, ahol a gyermekek sokrétű élményekkel gazdagodnak. Családi túrát szervezünk, ami a tágabb környezet felfedezéséhez, tapasztalatok szerzéséhez, az egészséges életmódhoz kapcsolódik. Az élményközpontú nevelés áthatja az óvodai mindennapokat. Szelektíven gyűjtjük a hulladékot a családok bevonásával és fontosnak tartjuk az újra hasznosítást, a takarékos szemléletmód kialakítását. ÖKO hét alkalmával papírgyűjtést szervezünk. A kukucskáló, ismerkedő kerti parti az év elején megkönnyíteni az újonnan érkező kisgyermekek befogadási időszakát. A szüreti, "Tök jó napi", Mártonnapi, farsangi hagyományok ápolásával elősegítjük a gyermekek kötődését. Tökmag avatóval tesszük élményszerűvé az új kicsik befogadását. Az érzelmi nevelést hangsúlyossá tesszük az adventi időszakban, ahol a szülőkkel közösen élhetjük át a meghittség, az összetartozás és a szeretet érzését. Fontos számunkra, hogy a szülők részesei óvodai életünknek. Egészségprojekt keretein belül a gyermekek figyelmét ráirányítjuk saját testük és egészségük megőrzésének fontosságára. Változatos programokban, "Teddy doktorok" meghívásával, életkoruknak megfelelően vonzóvá tesszük számukra az orvos munkáját és az egészséges táplálkozást. A sport a mozgás elengedhetetlen része nevelésünknek. "Mozduljunk Együtt! családi közös sportdélutánra hívjuk a kicsiket, nagyokat, szülőket egyaránt.

Az érzékenyítő – szemléletformáló programmal a gyermek elfogadását, alkalmazkodását segítjük környezete felé. Csatlakoztunk a Paralimpia napjához, mely programban a fogyatékkal élő emberek mindennapjaival ismerkedhetnek gyermekeink. Az udvarszépítő, szülőkkel közös virágültetés jó érzésekkel nyitja a szíveket az óvodai zöld környezet iránt.

A múzeum, könyvtár, színházlátogatás sok színes élményt nyújt a gyermekek számára. A gyermeknapi kirándulással, a sporthoz, vízhez szoktatással, gyermekhéttel vidámságot viszünk a mindennapokba. A "Kíváncsi láda" mérőeszközt használva gyermekeinknek lehetőséget adunk tehetségük kibontakoztatására. Kapcsolódunk a Báb- és színjátékfesztiválhoz, mese-mondó találkozón, rajzpályázatokon, sportnapokon veszünk részt. A drámapedagógiai módszert sajátosan alkalmazzuk a nevelési folyamatokban. A drámajátékok színesítik a mindennapokat, mely segíti a társas kapcsolatok, a szociális, anyanyelvi kompetenciák és az érzelmi intelligencia fejlesztését. 2017 óta alkalmazzuk a DIOO Digitális Okos játék óvodásoknak interaktív, látványos és izgalmas játszva fejlesztést, ami a játékba integrált tanulástervezés keretében a számítógép helyes használatát, a digitális kompetenciák fejlesztését segíti. Az IKT eszközökkel a digitális környezet megismerését ajánljuk a gyermekek számára.

Szülői igényeknek megfelelően vehetnek részt gyermekeink délutáni - angol nyelvi nevelés, ovi-foci és szivacskézilabda, ovi balett és drámakuckó foglalkozásokon. Az együtt töltött évek eredményeként gyermekeink felkészülten kerülnek ki óvodánkból.

GYÖNGYÖS VÁROS ÓVODÁI © 2007-2024
Weblapszerkesztő : Hinkelmann
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el